Iskolánk egy kisebb csoportjával különleges időutazáson vettünk részt a Svábhegyi Református Gyülekezet altemplomában. Egyedülálló élményben volt részünk: bejárhattuk a Húsvéti Kertet, amely egy Németországból induló, úgynevezett Osterngarten projekt.

A kiállítás koncepcióját eredetileg egy német házaspár, Anette és Lutz Barth fejlesztette ki. A projekt célja, hogy a látogatók ne csak halljanak a bibliai eseményekről Virágvasárnaptól Feltámadásig, hanem aktívan meg is tapasztalják azokat. Az idei év mottója az iskolai oktatáshoz és a gyermeki fejlődéshez kapcsolódva az öt érzék köré épült:

  • Látás: Megtekinthettük Pontius Pilátus dolgozószobáját és a nyitott sírt is.
  • Tapintás: Az állomásokon különböző tárgyakat és anyagokat érinthettünk meg, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a világhoz, amelyben az események történtek.
  • Hallás: Audio guide és közös történetmesélés segített átélni például az éljenző tömeg hangulatát.
  • Szaglás: A levegőbe szimatolva megérezhettük a korabeli gyógynövények és olajok illatát.
  • Ízlelés: Lehetőségünk volt megkóstolni a húsvéti történethez kapcsolódó pászkát is.

A hat tematikus szakaszból álló útvonal segített elmélyíteni a hitoktatáson tanultakat, és érthetővé tette azokat a részleteket, amelyeket eddig nehezebb volt elképzelni. Nem csupán egy kiállítást láttunk, hanem valódi tapasztalatokat szereztünk a húsvét valódi jelentéséről.

Köszönjük a lehetőséget és a szeretetteljes fogadtatást a gyülekezet hitoktatóinak!